|
Balatonboglár a Balaton déli partján Balatonlelle és Fonyód városokkal szomszédos, az M7-es főútvonal mentén található. Az átutazó legelőször a Várdombon ékeskedő gömbkilátót pillantja meg, e domb éven át nyugalmas és közkedvelt kirándulóhely. A kilátó esti kivilágítása a távolabbi veszprémi partokról is látható. A várdombon a nyolcvanas években számtalan nyári rendezvény vonzott nagyobb tömegeket, rendelkezett szabadtéri színpaddal, impozáns pergolával. A domb tövében található a Hétház utca, amely a város legelső villanegyede volt. A város főutcáján - a Dózsa György út mentén - a posta klasszicista épületét láthatja az átutazó. A régi üzletsorok helyén az utóbbi években elegáns üzleti negyed épült. Fonyód felé haladva balra még fellelhetők Balatonboglár régi fényét felidéző polgári villák. Az új bevásárló központtal szemben a többször átépített vasútállomás épülete tűnik fel. A város nyugati határát a Villa Boglárka vendéglátó mediterrán hangulatú épülete jelzi. A Balatonbogláron tartósan időző üdülő és kiránduló vendég számára a város sokszínűbb arcát mutatja. A várost tagolni lehet a vasúttól északra elterülő az üdülő övezetre, a keleti részen fekvő Császta lakótelepre, a Várdomb és Kápolna dombokra, s a kaposvári út körül elhelyezkedő lakó és ipari területekre, a nyugati részen található lakó és üdülő övezetre, s Szőlőskislak társközségre.
Balatonboglár a bor és szőlő nemzetközi városa, a méltán híres Balatonboglári Borvidék szakmai és szellemi központja. Itt működik a Balatonboglári Borgazdasági Rt mely kétszázezer mázsa - a borvidéken termelt - szőlőt dolgoz fel. Városunkban több borúti állomás kereshető fel, ahol megkóstolható a borvidéket jellemző borok. Szőlőskislakon a BB bormúzeuma, az Országh pince, a Malom Fogadó, a Légli-major, Balatonbogláron a Légli pincészet, a Hujber pincészet, az Ignáczy pincészet, de a többi pincészet - így az Eifert, a Katona, a Kalász, a Miklós és a Nagy -féle és a Szentpáli pince - is szívesen fogadja az érdeklődő borturistát. Balatonboglár a művészetek városa is. A Kápolna dombon - mely igényesen gondozott kirándulóhely is egyben - található Vörös és Kék kápolna, amelyek három évtizede igényes galériákként működnek és nemzetközi hírnevűek. A Vörös kápolna előtti kisszínpadon az országos hírű kaposvári Csíky Gergely színház nyári színháza működik évtizedek óta - sajnos nem minden évben, melynek elsősorban anyagi okai vannak. Közelben van a Lengyel-Magyar Barátság Háza, mely az üdülő szezonban a Bor és Jazz Fesztivál házigazdája számtalan más kulturális rendezvénye mellett. Megkopott fényű szabadtéri színpadán a hetvenes években még nagyopera előadások is voltak. Az Acsádi kastély pincéje a Pincetárlatok helyszíne már másfél évtizede, ahol szintén rangos kiállításokat láthatnak az érdeklődők. A polgármesteri hivatal épületével szemben áll - Erzsébet utca - a Fischl-ház, mely állandó és időszaki kiállítások további helyszíne. Itt található a testületi üléseknek, házasságkötéseknek, más rendezvényeknek is helyet adó pazar nagyterem, itt székel a város Turinform irodája is.
A vasút északi részén sétálva Balatonlelle felől, szembetűnők a régi fürdővárost idéző romantikus villák sokasága, a Balatonbogláron oly gyakori szép platánsorok. Számtalan új villa jelzi az üdülőváros népszerűségét, ígéretes jövőjét. Ezen a részen kis utcácskákon közelíthető meg a part, viszonylag kis nyilvános partszakaszokkal. A központba érve a város egyik legszebb részén fekszik a Platán strand, előtte (négy sorban) a csodálatos Platán sorral, a vendéglátó épületek térbe illő formáikkal, a tenisz centrummal. Többszáz gépkocsi hűvösben parkolhat a strand közelségében (mely Balatonbogláron régóta ingyenes a strand használatával együtt), sportolhat a strand színvonalas sportpályáin, szórakozhat estébe nyúló népünnepélyeken.
A Dél-Balaton legnagyobb strandját nyugaton a tó egyik legnépszerűbb hajó -, és vitorlás kikötője határolja. 160 vitorlás számára nyújt hullámoktól védett kikötőt. A vitorlázóknak és kiránduló hajók utasainak a Yacht-Club és a Móló Üzletház vendéglői kínálnak szolgáltatásokat. Mind a kikötő, mind a strand nagy felülete rendkívül igényesen tervezett és kialakított díszburkolattal fedett, gazdagon parkosított, virágosított. Ide érkeznek a Balatont átúszó sportolók, itt rendezi a város és a BB Rt. lassan harmincadik alkalommal a százezreket vonzó 4-5 napos Boglári Szüreti Fesztivált minden év augusztus 20. napjához kötődve. A Platán soron nyaranta hétvégeken népi iparművészeti vásárok vannak már hagyományszerűen. Itt a Parti sétányon élt évekig Német István Péter a volt Balaton Akadémia tanára, költő, a Balaton, Balatonboglár szerelmese, akit egyik boglári versével idézzük: Naplósorok meg-megcsillanó boglárokról Kölyökként azzal szaladtam mindig anyám elé hajdani késő délutánokon, hogy MIT HOZTÁL? Mit is hozhatott volna a tapolcai járási-városi könyvtárból egy betűket még csak nem is ismerő gyermeknek? Aztán egyszer mégis: kaptam tőle egy jelvényt. Magas homlokú, bajuszos és nagyon szomorú bronzarc volt domborítva egy nyitott könyvre - az OLVASÓ NÉPÉRT mozgalom kitűzője József Attila portréjával, tudtam meg később valamikor. Több mint 30 esztendeje ennek, ám bárki lefülelhet, hogy a boglári partot járva ma is ugyanazzal az izgalommal kérdem a Balatont: MIT HOZTÁL? MIT HOZTÁL? S csak 1998-ban máris kaptam tőle: jópár gyönyörű kagylót, zebrahalcsíkos kavicsot, egy 50 fillérest, piros-sárga tollaslabdát, pinduri kék horgászúszót, smaragdszínű víz csiszikolta uszadék fákat, sehol a szálkák, gyerekkézbe is bátran adható zöld üvegcserepet, sehol a volt pengeélek, dióhéjat, akárha manók révbe ért csónakját... Lassan le se hajlok már, annyi csudás darab! Míg ez áprilisi alkonyon a nap végiggörg a Badacsony bányáksebezte gerincén s Tihany két tornyáig ellátni, képtelenség unatkoznom (mint annakidején anyám nélkül gyerekkorom délutánjain) ekkora gazdagság fölött: minden hullám egy-egy partra göngyölt alapítólevél, s a föveny ében, ametiszt, topáz és rubin szemcséi rajta ragyognak.
| 
|
A kikötő nyugati részén szépfekvésű félsziget nyújt ideális pihenést a kempingezőknek. Itt található Balatonboglár fövenyes partszakaszainak egyike. Nyugat felé a vasúttal párhuzamos utcákban is az üdülővárosi múltat idéző szép villák építészeti harmóniája kelti fel a sétálók figyelmét. (Az egykor a lengyel és a francia menekülteknek otthont adó Savolyt, az újságírók üdülőjét, amelyet a város díszpolgára, Sümegi Vilmos építtetett, sajnálatosan átépíttették az új tulajdonosok.)
A Sziget strand és környéke nyugodtabb, bensőségesebb hangulatú fürdőhelye Balatonboglárnak. Itt található egy pici kis sziget, mely gyakran és több évszakban is megihlette városunk szerettet festőjét, Bagó Bertalant. Munkáiból állandó kiállítást tart fenn a város a Fischl-házban, a boglári képeiből készült naptárról nem hiányozhatott a téli Balaton, melyet talán Ő látott legszeretetteljesebben. A város patinás fürdővárosi jegyeit talán legjobban a Jankovich telep utcái, villái mutatják. Nyugalmát csak fokozza, hogy e részt délről a vasút, nyugatról egy üdülő s egy kis patak, északról a tó zárja le. Számtalan magyar híresség nyaralt itt és kötődések a fürdőtelepnek sajátos irodalmi hangulatát adják.
Déli részen fekszik Balatonboglár társközsége Szőlőskislak. Szorgalmas lakói főleg mezőgazdaságból, szőlőből élnek, bár jellemző a nyugalmat keresők letelepedési kedve is. Gaal Franciska színésznő egykori - gyönyörű parkkal ölelt kastélyában található a vidék borászati múltját bemutató kiállítás, a Bormúzeum. A község méltán büszke a nevében is szereplő szőlőre, melyet a határában elterülő hatalmas szőlőtáblák is igazolnak, valamint a helyiséget átszelő Római út, mely a szőlőtermesztés kezdeteire is utal. A szomszédos településekre: Szőlősgyörökre, Gyugyra kerékpárút vezet.
A sétáló vendég bizonyára felfedezi a köztereinket, középületeinket gazdagon díszítő emlékműveket, szobrokat, melyekről joggal gondolhatja: Balatonboglár polgárai méltán büszkélkedhetnek a művészeteket szerető jelzővel is.
|