2010. szeptember 11., szombat, Teodóra napja. Holnap Mária napja lesz.
Pély Barna is tanít a boglári jazztáborban
2010. július 13. kedd, 09:16
SONLINE, 2010. július 13. 07:53    Füleki Tímea       

A hazai jazzélet jeles képviselőit felvonultató oktatói névsorban új a jazzéneket tanító Pély Barna, valamint újra oktat Romhányi Áron.

Elkezdődött a balatonboglári Jazztábor, melyet hagyományosan a jazz és a bor fesztiváljának hetén szerveznek a balatoni városban. A településen és Balatonlellén kihelyezett tagozatot működtető Budai Művészképző, valamint a Kodolányi János Főiskola és a Budapest Jazz Orchestra tanárai idén ötven növendéket fogadnak az egyhetes táborban.

Korolovics Lajos táborvezető, a Budai Művészképző igazgatója elmondta: az ország legkülönbözőbb részeiből érkeztek a résztvevők, akik délelőttönként egyéni, valamint kiszenekari gyakorlaton, szekció próbákon, délutánonként pedig big band-próbákon és mesterkurzuson vesznek részt.

A hazai jazzélet jeles képviselőit felvonultató oktatói névsorban új a jazzéneket tanító Pély Barna, valamint újra oktat Romhányi Áron. A növendékeket többek között Elek István, a Budapest Jazz Orchestra művészeti vezetője és Kollmann Gábor szaxofonművész is tanítják, ahogy a Fábry Show big bandjéből ismert Szeverényi Mátyás és Berdisz Tamás is. A tábor esti koncertjeinek sorát hétfőn a Pély-Romhányi duó fellépése nyitotta, ma tanári koncertet szerveznek, szerdán pedig a növendékek játéka csalogatja a vendégeket a Jazz és a Bor csütörtökön kezdődő fesztiváljára.